Részegen ült volán mögé a Minnesota jáétkosa, Al Jefferson. A sportoló túl gyorsan és szabálytalanul haladt, így a rendőrök lekapcsolták, majd óvadék ellenében kiengedték. A tárgyalás április végén lesz.
Őrizetbe vette a rendőrség hétfőn hajnalban az ittasan vezető
NBA-sztárt, Al Jeffersont. A Minnesota Timberwolves kosárlabdázója
azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kacsázva ment a kocsijával,
index nélkül váltott sávot, ráadásul a megengedett sebességhatárt is
átlépte. A rendőrök ezt észrevették, és az autó nyomába eredtek. Ahogy
azt sejtették, a 25 éves sofőr vérében alkoholt találtak, így egy
órára rács mögé dugták, de aztán óvadék ellenében kiengedték.
Jefferson tárgyalása április 23-án lesz, de a profi liga addig is két
meccsre felfüggesztette a játékjogát. A Minnesota kikapott a
Portlandtől a legutóbbi fordulóban, a tetten érés pár órával ezután
történt, elképzelhető, hogy a kosaras bánatában ivott egy pár
pohárral. A rendőrök szerint a sportoló nagyon együttműködő volt, ez
pedig jó pontot jelenthet a meghallgatáson. Tragédia a gyorsulási versenyen - videó erős idegzetűeknek itt. A legnagyobb ralibukásokért kattintson ide! Halálos baleset Hajdúszoboszlónál - részletek itt. Uma Thurmannek hihetetlen sztárallűrjei vannak - megtudhatja, hogy mik, ha ide kattint.