BulvárSport | 2010. Március 08.

A habókos edző egy élő sassal motiválta futballistáit


Érdekes sorozatot indított útjára a Bild című német lap: összegyűjtött 100 felejthetetlen pillanatot a labdarúgás történetéből, melyek közül néhány kellemes, néhány azonban inkább fájdalmas volt a főszereplők számára.


 
Az 1970-es, mexikói világbajnokság negyeddöntőjében Uwe Seeler legendás gólt fejelt a rendes játékidő 82. percében, háttal állva a kapunak, így egyenlítettek a németek az angolok ellen, és végül 3-2-re nyertek a hosszabbításban. Ez volt egyébként a csatár utolsó találata a Nationalelfben az összesen 43 közül. Fotó itt.

Nem akármilyen gól fűződött Fritz Walter (képünkön) nevéhez is, aki 1956 októberében a lipcsei stadion 120 ezer (!) nézője előtt előrevetődve, de sarokkal (!) juttatta a hálóba a labdát, ezzel a Kaiserslautern 5-3-ra intézte el az Erzgebirge Aue együttesét.



Vissza a 70-es vébéhez: az elődöntőben sokak szerint az évszázad meccsét játszotta a német és az olasz válogatott. Mazzola durván szabálytalankodott Beckenbauerrel szemben, aki felkötött kézzel így is végig a pályán tudott maradni, ám végül a taljánok hosszabbítás után 4-3-ra diadalmaskodtak. Fotó itt.

Érdekes módon próbálta motiválni játékosait Klaus Toppmöller, az Eintracht Frankfurt vezetőedzője 1993 augusztusában, a Kaiserslautern elleni bajnoki előtt: az öltözőbe egy élő sassal állított be, és ezt mondta játékosainak: „Azt akarom, hogy úgy lássátok az ellenfelet, ahogy ő – felülről”. A „mágia” segített, a gárda ugyanis 1-0-ra győzött. Fotó itt.

1995 februárja történelmi napnak számított a Bundesliga történetében: ekkor tiltottak el először német futballistát doppingolás miatt. A vétkes az akkor már Bochumban játszó, korábban a Bayern Münchenben villogó Roland Wohlfarth volt, aki egy étvágycsökkentő szert fogyasztott, és állítása szerint nem tudta, hogy az a tiltólistán szereplő anyagot is tartalmazott. Fotó itt.
További felejthetetlen focipillanatokért kattintson ide!
Félmeztelen a sztárteniszező nagymellű felesége - itt találja a fotókat. Majdnem bocsánatot kért John Terry – videó a trükkös szurkolóktól itt.
Így alakult át Victoria Beckham - részletek fotókkal itt.



Megosztás

Még több cikk a BulvárSporton

Maradona: Becsaptak, hátba támadtak!

2010. Július 30.

Maradona: Becsaptak, hátba támadtak!

A Red Bullok kezdték a legjobban a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

2010. Július 30.

A Red Bullok kezdték a legjobban a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

Fehérneműcég múzsája lett Robert Pattinson

2010. Július 30.

Fehérneműcég múzsája lett Robert Pattinson

A Matthäus-ügy Don Juanja már egy orosz szexbombával kavar

2010. Július 30.

A Matthäus-ügy Don Juanja már egy orosz szexbombával kavar

Massa felkereste Magyarországon az életét megmentő embereket

2010. Július 30.

Massa felkereste Magyarországon az életét megmentő embereket

Bulvarsport.hu a Facebookon




figyel.hu

hirfal.hu

sporthir.com