BulvárSport | 2009. November 23.

Frank Lampard lebukott az új barátnőjével - fotó


Nem nagyon maradhat már titokban Frank Lampard és Christine Bleakley románca. A labdarúgóról és a műsorvezető hölgyről hetek óta sejtik, hogy együtt járnak, az egyik brit bulvárlap által közölt fotón pedig jól látszik, hogy együtt vannak.



Frank Lampard jelenleg sérüléssel bajlódik, így nem játszhat a Chelsea-ben, és van ideje a barátnőjére. Bár a válogatott labdarúgó megpróbálja titkolni a viszonyt, a brit sajtó kiderítette, hogy már öt hete tart a románc Christine Bleakley-vel. A legújabb fotón látszik, hogy az ismert médiaszemélyiség egyedül távozik egy londoni bárból, Lampard pedig pár lépéssel mögötte jön ki, de pechjükre az egyik kirakatban jól látható a futballista tükörképe. Amikor korábban a Lampardhoz fűződő viszonyáról faggatták a hölgyet, csak barátságról beszélt, és arról, hogy a játékos meglepően intelligens.



Amikor a pár észrevette, hogy leleplezték őket, csak nevettek az egészen, hiszen ők is tudják, hogy nem titkolózhatnak örökké. Egy közelálló szerint Lampard teljesen odavan Christine-ért, aki jelenleg a BBC "The One Show" című rádióműsorában dolgozik műsorvezetőként. Közben Elen Rives, a labdarúgó korábbi menyasszonya úgy nyilatkozott, hogy még mindig szereti két gyermekének apját, még akkor is, ha ő már mással jár. Fotók a szerelmesen epekedő focistáról ITT.
A hatalmas mellű modell kinézte magának Frank Lampardot - részletek ITT. A magyar származású bokszolón röhög Anglia - részletek ITT. Wayne Rooney nem cserél pelenkát - részletek ITT.


Megosztás

Még több cikk a BulvárSporton

Maradona: Becsaptak, hátba támadtak!

2010. Július 30.

Maradona: Becsaptak, hátba támadtak!

A Red Bullok kezdték a legjobban a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

2010. Július 30.

A Red Bullok kezdték a legjobban a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

Fehérneműcég múzsája lett Robert Pattinson

2010. Július 30.

Fehérneműcég múzsája lett Robert Pattinson

A Matthäus-ügy Don Juanja már egy orosz szexbombával kavar

2010. Július 30.

A Matthäus-ügy Don Juanja már egy orosz szexbombával kavar

Massa felkereste Magyarországon az életét megmentő embereket

2010. Július 30.

Massa felkereste Magyarországon az életét megmentő embereket

Bulvarsport.hu a Facebookon




figyel.hu

hirfal.hu

sporthir.com