Egy csapat munkás bámulta Eva Longoria fenekét - fotók
Eva Longoria nagy tetszést aratott az építőmunkások között, ahogy rövid szoknyácskában és magas sarkú cipőben közéjük tipegett. A pasik kitüntetett figyelemmel nézték a színésznő idomait, Tony Parkernek azonban nincs miért aggódnia, ez csak egy forgatás miatt történt.
Az utcán gyakran előfordul, hogy az építőmunkások egy csinos nő után
szólnak vagy fütyülnek, a hölgyek azonban ezt nemigen díjazzák. Eva
Longoria ugyanakkor a jelek szerint nem törődik a bámészkodó
férfiakkal, hiszen bátran odamerészkedett hozzájuk, miközben egy rövid
miniszoknyát és magas sarkú cipőt viselt. A szakemberek persze le sem
vették a szemüket a színésznő formás idomairól, de a férjnek mégsem
kell féltékenykednie, hiszen ez csak egy film kedvéért történt.
A
jelenet a Született feleségek sorozat egyik epizódjában szerepel majd,
a képek pedig a forgatás alatt készültek. Eva láthatóan vidáman
poénkodik a munkásokkal, és élvezi a felhajtást. A hírek szerint a
színésznő által alakított Gabrielle elveszíti a kutyusát, amit a
férfiak segítenek előkeríteni, valószínűleg az árokból. A statiszták
mindenesetre örülhettek, hogy ilyen mutatós jelenetben kellett
szerepelniük. A helyszínen készített fotókat itt nézheti meg. Eva Longoria további szexi képeiért kattintson ide és ide! Betiltották Pamela Anderson túl szexi reklámját - itt viszont megnézheti. Megverte sofőrjét Naomi Campbell, majd elmenekült a rendőrök elöl - részletek itt. Napi horoszkópjáért kattintson ide!